Az előkészületeken és a visszaszámláláson túl vagyunk, összepakolva elindultunk végre a reptér felé. Hosszú időszakon vagyunk túl, mert közel egy évet csúszott az utunk, de úgy gondolom hálásak lehetünk, hogy összejött ismét egy koreai út, mégpedig nagyjából úgy, ahogy elterveztük. Szerettünk volna egy pár napos kitérőt Puszanból Oszaka-Kiotó-Nachi vízezés körre, izgalmas programokkal, hisz önmagában a Kansai reptér is érdekes (nekem), mert egy szigetre épült, Kiotó meg adja magát, a Nachi vízezés pedig csodálatosnak ígérkezik. Mindezt egy kedvenc kis kei kabrióval szerettük volna, egy Honda S660-nal. De ne rohanjunk ennyire, egyrészt ez MÉG várat magára, másrészt Koreáról szól ez a bejegyzés.

Május 16.

Bár a kisebbik autóval kellett mennünk, beférünk így is szerencsére, kutyák a boxban, csomagok a hátsó ülésen, mindenki biztonságban. Az előirányzott időben sikerült elrajtolni, irány első megállóként a kutyapanzió. Nyitás előtt tíz perccel odaértünk rendben, a négylábúak úgy pattantak ki és rohantak be, mintha hazaérkeztek volna :) (hálátlan dögök :D ). Robogtunk tovább, mert még a repülő indulásáig is volt program, csontkovácshoz voltam bejelentkezve, amíg ropogtatott, addig Ancsi bevásárolt ezt-azt egy nagy üzletben. Szerencsére nem volt semmi komoly dolog, de már nem ártott meglátogassam a kínzó embert :) . A Cargo dombra idén nem jutottunk ki a repteret megelőzve, de annyira nem is volt tervben, inkább laza legyen a program, de ne kelljen rohanni. A parkolóba is időben érkeztünk, gyorsan kidobtak Ferihegyre, majd álltunk be a sorba feladni a csomagokat. Itt már a tülekedő koreaiakra kicsit morcosan néztem, de írjuk a fáradtság számlájára :) . A biztonsági vizsgálaton szintén tolakodó koreaiak. Szerencsére az ellenőr vette a lapot és előre vitt minket a sorban, jó fej volt, az élet apró örömei :) . A vizsgálaton túl, a nagy aulában vártuk, hogy kiírják melyik kapuhoz kell menni. Bőven volt időnk, szeretem, ha a menetrend szerint mennek a dolgok, innen már nem rajtunk múlnak.

Legalább Ancsi stílusosan öltözött :)

Rutinosan megvártuk, míg majdnem mindenki beszáll a gépre és csak akkor indultunk meg a kapuba, minek a sorban állni, ha addig ülni is lehet. Az egyik kapitányunk is ott ült mellettünk, valami videót nézett, elég laza volt :) . Mint belsős infóból megtudtuk, oktatójárat is lesz, így bőven volt pilótánk a nagy 787-9-esen. Beszállva, Ancsinak volt pár perc klausztrofóbiás tünete, ezt jeleztünk a légi utaskísérőknek, ők egyből a szárnyaik alá is vették tündérien, s az egyik srác időről időre jött hozzánk, szóval tartani a tíz és fél óra alatt. Nagyon közvetlen, jó fej volt, innen is üdvözöljuk, ha olvassa :) . A LOT-nál nagyon sok magyar van a legénység között és ez hazafele is szerencsés volt, de megint ne rohanjunk előre. 

Nagy volt a forgalom a repülőpályán 10km magasan

Május 17.

Időben megérkeztünk az incheoni reptérre, rengeteg a mi szemünknek kevésbé ismert festésű óriási gépmadár közé, főleg ázsiai és amerikai légitársaságok voltak ezek, jó volt csemegézni a szemeimnek. Beléptettek minket az országba, most nem volt ellenőrzés, hogy hoztunk-e bűnös almát, mint két éve :D . Felvettük a batyukat és célbavettük a reptéri gyorsvonatot a belvásorba.

Itt már vagy 24 órája nem aludtam (a repülőn sem ment)

A közvetlen vonat gyorsnak mondható a Szöül vasutállomásig, kb. 1 óra a menetideje, de a reptér a nyugati részén van a városnak, a tengerben egy nagyobb szigeten és egészen a belvásorba kell bevigyen minket. Persze a klímát minusz negyvenkét fokra állították, Ancsi még a pulcsit is felhúzta. Átszálltunk a metróra, pár megálló és a felszínre is mehettünk végre. Olyan dél körül járhattunk és mellbevágott a forróság, de jól esett, ezt vártuk egész télen (is). Az első szállásra igyekeztünk, a megállótól kb. egy km-re, de az N Seoul torony lábánál, ami meg egy hegyen van, így a “hegymászást” nem úsztuk meg. Mivel korán érkeztünk, a szoba nem volt készen, de a cuccokat ott hagyhattuk. Kicsit felfrissítettük magunkat és nyakunkba vettük a várost. Myeong-dong annyira nem volt ismerős nekünk, úgyhogy kézenfekvő volt, hogy alaposabban szemügyre vesszük. Látszott, hogy a túristákra épül javarészt, mert rengeteg “nemveszünkmegmindenszart” típusú bolt volt, s olyan árakon, ami máshol kb. a fele. Legalábbis mi ezt tapasztaltuk. Csak nem bírtuk ki, elsétáltunk Insa-dongba (ez a kedvenc kerületünk) és megkerestük a csirkés helyünket, de sajnos zárva volt. Viszont pár sarokkal odébb találtunk egyet az utcára néző erkély jellegű terasszal, zseniális volt.

A szállásra visszatértünk, aludtunk kicsit és estére újból nekindultunk a városnak, hisz ezért jöttünk, nem aludni. A  császári palota kapujáig meglátogattunk egy buddhista templomot is, s a lampionfesztivál utolsó napjaiban érkeztünk, gyönyörűen fel volt díszítve.

A templom kertjében lévő hatalmas fa a lampionokkal körülölelve

Innen már nem messze volt a palota kapuja, amolyan kötelező jelleggel egy kép erejéig mentünk arra, be sem mentünk, mert két éve körbejártuk az egészet éjjel és nappal is.

Innen halad dél felé az egyik hatalmas főút, ahol most a járdán valamilyen olvasást reklámozó rendezvény volt, rengeteg könyv volt kirakva, babzsákokal, sátrakkal, hangulatos volt így este és tele is voltak emberekkel, bár mi is találtunk párat, amibe belehuppantunk (könyvek nélkül).

A kép olyan, mint én, tök életlen, de a lényeg látszik, plusz a háttérben a kapu

A fent említett sátrak

A mai (fél)napot kimaxolva elindultunk hazafelé, reggel várnak az új kalandok.

Május 18.

Próbáltunk időben indulni, mert mindent is látni kell :) . Első megálló központi városfal keleti része volt, amit kissé nehezen találtunk meg, de szép volt, bár (mint nagyjából minden) amiket a neten láttunk képeket, a valóság a nyomába sem ér. De mint mondtam alapvetően szép volt és az úton is a szépet próbáltuk meglátni, az meg akadt bőven, főleg, hogy részben egy erdei parkon vezett keresztül az út.

A google térképén a bejelölt helyeink közül ez volt a legkeletibb Szöülban, teljesen normális, hogy innen a legnyugatibb következett :D . De egyébként a döntés azért volt, hogy a szállástól a legtávolabbiakkal kezdjünk, majd onnan haladjunk a közeliek felé, úgy jobban látjuk, mennyi idő marad “üresen”, ha esetleg valamit még be akarnánk iktatni. Szóval a következő a szöüli botanikus kert volt, amit Dávid barátom ajánlott a figyelmünkbe, innen is megköszönve, mert gyönyörű volt a kültéri park és a beltéri kupolás része is. Ez már belépőjegyes volt, s szinte már hiányzott a pénztárnál a koreai előrenyomulás. Egy mamikának nagyon sürgős volt gyorsan bejusson, hogy utána a beléptető kapu után állhasson a tűző napon :) . Rengeteg kertészeti remekművet láttunk, én nem értek hozzá, de kétségen kívűl szépek voltak.

Bambuszok. Szinte olyan, mint a mi kertünkben :D

A rózsakapura felfuttatás még folyamatban

A rózsám a rózsák közt :)

A kinti szekciót végigjártuk, iszonyatos meleg volt, pedig ez még csak május közepe, mi lehet itt nyáron? Sebaj, a benti rész következett, ahol szintén nem volt hideg, de a sok folyónak, meg párásításnak hála, nem volt olyan megerőltető.

Innen Gangnam negyed következett, de a híres Gangnam szobrot kihagytuk, két éve megnéztük, lényegében egy darab fém, mellette megy kivetítőn a videóklipp végtelenítve és ennyi. Semmi extra, viszont a mögötte lévő utcában meghúzódik egy ideiglenes tárlat jelleggel egy hatalmas parkolóházon számunkra kedves festés, amit magyar fiatalok alkotak a Liszt intézettel közösen, a Rubik kocka ötvenedik évfordulójára. Sajnos pár reklámmolinóval elcsúfították, de a lényeg látszik.

Ha már itt voltunk (és két éve azt hallgatom hogy a K water helyett utolsó nap annó ide kellett volna jönnünk inkább :D ), benéztünk az óriási könyvtárba a COEX mallban. Persze itt is valamelyest csalódás volt, mert hittünk a neten keringő kiretusált, photoshopolt képeknek. De erre is igaz, hogy azért szép volt, viszont nem annyira WOW, mint ahogy vártuk. Úgyhogy itt is lőttünk pár képet és gyerünk tovább.

Mivel a busz Myeon-dong zsúfolt részén tett le minket és vacsorához közelítettünk, az utcai árusokat szinte végigkóstoltuk. Persze ők sem az olcsóságukról voltak híresek, de egyszer élünk és most vagyunk itt, ki kell próbálni amit lehet. A korndog és a csirke kihagyhatatlan volt, de mellé, hogy biztosan jól lakjuk Taiyaki croissant is vettünk, persze nutellásat. Úgy rémlik ezen kívűl csilis és babos biztosan volt (egyes infók szerint ez utóbbi is elég finom). Amolyan palacsintaféle töltött desszert. Csak ajánlani tudom.

Hazafelé azért a boltba be kellett ugrani, hogy igyunk valamit, s Ancsi a Kozel fagyit nem tudta ott hagyni. Persze a sörhöz semmi köze, csak a márka, de elmondása szerint finom volt.

Május 19.

A tervezett utolsó napunk Szöülban. Nagyon messzire nem akartunk menni ezen a napon, kezdésnek felsétáltunk az N Seoul toronyhoz, kis karidó meglegyen, bár reggel Ancsi felfutott oda (hát kemény csaj, na). Egy nagy domb tetején van az erdő közepén, rengeteg túrista, kiránduló és bringás kedvelt helye.

Mi az északi oldalról közelítettük meg, hisz ott laktunk, érintve a felvonó alsó megállóját és ott kezdőtött az igazi emelkedő, az erdőbe érve. 

Végig a lépcső mellett ilyen burkolatú lámpák voltak, sajnos este nem mentünk vissza megnézni

Ahogy haladtunk felfele, egyre jobban fáradtunk, viszont egyre szebb látvány tárult a szemünk elé. Rengeteg kis kilátópont volt menet közben is, de nyilván a legjobbak fent voltak a torony közvetlen közelében.

Lépcsőből nem volt hiány :)

Végre fent a toronynál

Kilátás az északi oldalra

Mivel két éve már voltunk fent, ide se mentünk fel, de a délelőtti séta az kimondottan jót tett, s annyira nem is volt nagy tömeg fent, még a vasárnap ellenére sem. Igaz a városnéző busszal is fel lehet jönni ide, emeletes buszokkal, amik felső szinte nyitott, elég vagány. A toronytól elindultunk lefele a másik oldalra a dombnak, ahol egy ösvényt találtunk valami speciális növénnyel ami a légésre jó hatással van. Biztonyára így volt, végigjártuk. Visszamentünk a torony tövébe, majd az autóúton lesétáltunk, ahol rengeteg sebességmérő kamera volt, meg tábla, leginkább a bringásoknak, hogy lassan menjenek, viseljenek sisakot, ne igyanak, ne mobilozzanak.

Megkerestük a városba leérve az előre kiszemelt várfal maradványát ezen az oldalon is, volt ahol a járdán jelölték, hogy ott volt, de egy szakaszon szépen felújítva várja a túristákat, meg egyáltalán a bámészkodókat.

Érdekes kontraszt a régi fal és a modern épületek

Nagyjából a délelőtt el is ment, megebédeltünk, majd visszatértünk a szállásra pakolni, mert szortírozni kellett, mi az ami nem kell a bringatúrára és mit kell magunkkal vinni. Az előbbieket el kellett vinni a céghez ahol béreltük a bicókat, mert elküldték előre, s fel tudtuk venni a gépsárkányokat az indulás előtti napon. Így tudtunk pár órát nyerni a hétfői szakaszon.

A hazafele vezető úton bepillantást kaptunk szó szerint testközelből a koreai közlekedés világába, főleg bringás szemmel. Hát nem egyszerű, az autósok nagyon vigyáztak ránk, ez elképesztő volt európai szemmel, viszont hol a bringaút fent a járdán ment a fejetlen gyalogosok között, hol kitereltek az úttestre, hol sehol nem volt semmi, aztán találd ki mit akarsz, de épségben hazaértünk. Lefürödtünk és volt még estére egy elengedhetetlen találkozónk az egyik (talán barátomnak tudhatom) pilótával, akivel anno Palermóban sem jött össze a bandázás. De most a bolygók együtt álltak, mindenki egy helyen volt, így este egy kifőzdés vacsira össze tudtunk futni szerencsére. Nagyon jót beszélgettünk, sokat mesélt a repülésről is. Aztán ugyan még záróra előtt voltunk, de a dolgozók kinéztek minket rendesen, így jobbnak láttuk, hogy menjünk, pláne, hogy Geri korán kel, a másnapi gépet viszi vissza Budapestre.

Az elmaradhatatlan szelfi

A bejáratnál is még sokáig időztünk (legközelebb a Wiener Schnitzerre több idő kell Geri!), de aztán mindenki elindult a maga útjára. A szálláson várt még minket az össze és bepakolás a zsákokba, meg a feltöltődés a hosszú útra, másnap pedig a négy folyó bringaút első szakasza, plusz egy 45km-es felvezetés, ami a városból a 0. km-ig tartott a tengerparthoz. De ez a következő bejegyzés témája lesz.